díszítő elem

Műtétek

Mire kell figyelni hüvelyi úton végzett medencefenék rekonstrukciós műtétek után? – 2. rész

Mikor térhetek vissza a mindennapi tevékenységeimhez?

A műtét után 6 hétig csak zuhanyozni szabad, ülőfürdő csak a 6 hetes kontroll után megengedett. Vízzel zuhanyozni azonnal lehet, hypoallergén tusfürdő a 5. naptól már a szeméremtesten használható, addig csak a végbélnyílást érje tisztálkodószer.

Több páciensnek volt jó tapasztalata az anatómiai memóriahabos ülőgyűrűvel vagy ülőpárnával, ami megkönnyítheti az ülést az első hetekben, amikor a műtött terület még nagyon érzékeny.

A korai posztoperatív (műtét utáni) időszakban kerülni kell azokat a helyzeteket, ahol a műtéti terület nagyfokú nyomásnak van kitéve. Ilyen az emelés, feszítés, erőteljes testedzés, köhögés és székrekedés. A maximális tartás és gyógyulás a műtét után 3 hónappal következik be, és addig gondoskodni kell a nehéz súlyok (> 2 kg) emelésének elkerüléséről. Általában javasolt a 6 hetes betegszabadság, és ezalatt a sok pihenés.

A műtét után 2-3 héttel már általában nem okoz gondot az autóvezetés és az olyan könnyű fizikai tevékenységek, mint például egy rövid séta. Tamponhasználat menstruáció esetén a 6 hetes kontrollig nem engedélyezett.

139A7114 scaled e1772372547834

Mikor térhet vissza a nemi élethez?

A műtétet követő 6 hétben a szexuális együttlét kerülése javasolt. A közösülés során javasoljuk a kiegészítő síkosítók használatát. A visszajelzések alapján a páciensek kényelmesebbnek találják a krém vagy olaj alapú síkosítókat. Ilyen síkosítók kaphatóak a szupermarketekben vagy gyógyszertárakban.

Mennyire sikeres a műtét?

Például a mellső hüvelyfali plasztika sikerességi aránya a szakirodalmi adatok szerint 70–90%. Vagyis a publikált vizsgálatok szerint a kiújulás esélye 10-30 %. Az, hogy a kórkép kiújul több tényezőn múlik. Egyrészt függ az egyéni adottságoktól, a kötőszövet erősségétől. Vagyis akármennyire is figyel magára valaki, akkor is van esély arra, hogy a kismedencei kötőszöveti struktúrák ismét megnyúljanak, és a szervek megereszkedjenek. Nagyon fontos a túlsúly kerülése is, mivel minél nagyobb a hasüregben a nyomás, annál jobban nyomja lefele a hüvelyfalakat és a méhet is. És a fokozott fizikai terhelésen is sok múlik, minél nagyobb a hasüregi nyomás, annál nagyobb a kiújulás kockázata.

Székletürítés

Fontos a székletürítésre is odafigyelni. Minél könnyebben megy a székletürítés, annál kevésbé és rövidebben kell lefele préselni, ami szintén kíméli a medencefeneket. Megfelelő étrenddel, szükség esetén székletlazítókkal ez nem szokott gondot okozni.

139A6865 scaled e1772372609490

Testmozgás

Ha testmozgást szeretne végezni, mindenképp olyan formáját válassza, ami nem jár hirtelen haspréssel.
Ilyen optimális mozgás az elliptikus tréner, a nordic walking vagy akár egy kiadós séta (ilyenkor fontos, hogy jól kipárnázott sportcipőt használjon és lehetőleg erdőben vagy gumisalakon, földúton sétáljon. A kemény aszfalt hosszú távon nem tesz jót.

Pár hónappal a műtét után a kerékpározás is elfogadható lehetőleg puha zselés nyereggel. Ha kényelmetlen, akkor még várjon vele az ember pár hónapot. Elképzelhető, hogy a műtött terület érzékenyebb marad a korábbihoz képest, ekkor a biciklizés sajnos nem lesz megfelelő mozgásforma. Úszni minden további nélkül lehet.

Jóga, más női tornák abban az esetben biztonságosak, ha kifejezetten medencefenék kímélő gyakorlatokkal vannak összeállítva. A legbiztonságosabb a gyógytornásszal betanított egyéni torna, de ha csoportos órán az oktató képben van a medencefenékre károsan ható gyakorlatokkal, és ilyenkor tudja önnek jelezni, hogy melyik gyakorlatot hagyja ki, akkor a csoportos torna is megfelelő lehet. Futással, ugrálással járó mozgásformák, trambulinon ugrálás a gyerekekkel sajnos nem javasoltak.

Hasprés

Emelésnél az első 3 hónapban 2 kg, ezt követően is 5 kg a felső határ, de ha megoldható, akkor inkább ne emeljen nehezet, ha igen, akkor is nagyon óvatosan és ne hasprésből.

Ha köhögéssel, tüsszentéssel járó légúti megbetegedése áll fenn, a továbbiakban még nagyobb hangsúlyt kell fektetnie ezek gyógyszeres kezelésére, az optimális gyógyszeres beállításra, hogy a kórkép a lehető legkevesebb tünettel járjon. Ehhez kérje ki bátran háziorvosa segítségét.

Ösztrogéntartalmú krém

Amennyiben a műtét előtt ösztrogéntartalmú hüvelykrémet használt, ennek használatát a műtét utáni 7. héttől vagy szakorvosi kontroll után engedéllyel újra folytathatja.

Medencefenék torna

Medencefenék torna a műtét utáni 3. héttől folytatható, de amennyiben diszkomfortot okoz, érdemes még egy-két hetet pihenni, és egy héttel később újra megpróbálni. A műtét utáni rendszeres medencefenék torna hosszú távon számos előnnyel járhat, jobb közérzetet biztosíthat, segíthet a kontinencia megtartásában. A torna a süllyedések kiújulási kockázatát – a jelenleg ismert evidenciáink alapján – valószínű, hogy valamennyire csökkenti, de fontos, hogy mielőtt nekifogna az ember, gyógytornász vagy urogynekológus szakorvos hüvelyi vizsgálattal ellenőrizze, hogy megfelelő izmokat mozgat-e és milyen mértékben. Ezt szakszerű segítség nélkül nem lehet biztonságosan felmérni. A gyógytornász személyre szabott feladatsort is összeállít a páciensnek, amit otthonában tud végezni rendszeres kontroll vizsgálatok mellett.

ITT MEGOSZTHATOD:
adv
8000+
Páciens

Teljes körű ellátás medencefenéki problémák esetén.

További cikkeink

Összes bejegyzés